Takács Győző (1947-):

Sajóhídvégen születtem 1947. október 21-én. Két testvérem van Ilona és Julianna. Édesapám Takács Győző, kántortanító volt. Származása miatt több helyre áthelyezték a kommunizmus évei alatt, így laktunk Ónodon, Sajóhídvégen, Sajóvámoson és Berzéken. Hányadtatott élete ellenére, a településeken igyekezett a kulturális életet segíteni(könyvtáros, színdarabok rendezője). Mi gyerekek, így nőttün fel a családban.
Sajóhídvégen nőttem fel, majd Ózdon végeztem szakközépiskolát. Azt követően, szabályozástechnikai műszerészként, Miskolcon kezdtem dolgozni, a Tüzeléstechnikai Kutató Intézetben (TÜKI).
1972-től, a MALÉV, LRI, majd Hungaro Control sajóhídvégi navigációs rádióállomását vezettem, innen mentem nyugdíjba 2009-ben.
1994-ben szülőfalum Sajóhídvég polgármesterévé választott, mely szolgálatot 2014-ig végeztem. A 2014 évi önkormányzati választáson, képviselőként, alpolgármesteri tisztségét bíztak rám.
Munkáim mellett két társadalmi szervezetet alakítottam. A Sajóhídvégi Széchenyi István Faluvédő és Faluszépítő Egyesületet, majd a Dél-borsodi Polgári Együttműködés Egyesületet. Mindkét egyesület elnöki tisztségét is betöltöttem. Helytörténeti gyűjtést végeztem, melynek eredményeképpen megírtam Sajóhídvég történetét, melyet a faluszépítő egyesületünk kiadott. Négy évig a Fidesz Borsod- megyei Falusi Tagozatát is vezettem. Szervezésemmel, a faluszépítő egyesület tagjaival, Falumúzeumot létesítettünk, mely néprajzi gyűjteményét ápoljuk és gyarapítjuk napjainkban is. Rádiómúzeumot gyűjtöttem és állandó helytörténeti kiállítást rendeztem. Szerkesztem a község életéről szóló Falu Tv adásának heti műsorait. A Sajóhídvégi Református Egyház tagjai presbiternek választottak, most is dolgozom az egyházunk közösségéért.
Feleségemmel, Hegyi Erzsébettel 1973-ba kötöttünk házasságot, először Tímea lányom született, majd Ádám fiam. Tímea pedagógus, Ádám mérnöki diplomát szerzett. Két szép fiú unokám van. Sajnos feleségem Zsóka, 2010-ben elhunyt.